Anna-napi vigasságok Nyírteleken
Tisztelt Nyírtelekiek, Kedves Barátaim!
„Mindent megteszünk azért, hogy minél több, minél különlegesebb rendezvényen vehessenek részt mind a nyírtelekiek, mind a más településről érkezők.” Ezzel a mondattal nyitottam meg az idei kulturális évet a megújuló Nyírteleki Nyitogatóban, januárban.
Már most több kiváló rendezvényt élhettünk át együtt. Gondoljunk csak az év első kulturális különlegességére, a fekete-fehér party-ra, Détár Enikő Rékasi Károly irodalmi estjére, mely szintén maradandó kulturális értékkel bírt.
Most pedig jön az év legnagyobb, leginkább várt kulturális különlegessége!
A Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás pályázati felhívását nyertük meg. Azaz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület által kiírt, „A helyi tradicionális rendezvények folytatásának, illetve hagyományteremtő rendezvények elindításának folytatása” c. nyertes pályázattal rendezzük meg több helyszínen az Anna-napi vigasságokat július 26-27-28-29-én.
Július 26-én (csütörtökön) kezdődnek a programok a Közösségi házban. Népi iparművészeti kiállítással, mesterség bemutatókkal várjuk Önöket 8 órától egészen 18 óráig. Fehér Mihály nyírteleki vesszőfonó mellett kovács, teknővájó, csipkekészítő, fazekas alkotói tevékenységgel ismerkedhetünk meg.
Július 27-én (pénteken) a testvértelepülések delegációival kirándulunk Nyíregyházán. A Nyírteleki Civil Centrum szervezésében „Üvegházavatás” lesz a dankóbokori civil tanyán 11 órától. Este (19 órától) pedig bálozhatunk a Kastélykert Óvoda szervezésében a Királytelek Vigadóban, ahol két sztárvendégünk - Kuthy Patrícia és Illyés Ákos (akit a közönség az év színészének választott!) a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészei- és a POLIP zenekar színesítik a hagyományos programokat (vacsora, bálszépeválasztás, tombolasorsolás, büfé, koktél különlegességek). Az Anna-bál részletes menetéről és a jegyvásárlási lehetőségekről plakátokon és a www.nyirtelek.hu-n tájékozódhatnak.
Július 28-a (szombat) lesz a főnap. Fontos tudnivaló, hogy a programok a Városi Sportcentrumban (ASE pálya) lesznek. 10 órától ingyenes játszóház és ugráló vár csalogat mindenkit 16 óráig. A sétavonat szintén díjmentes lesz, a „csihuhu” a Városi Sportcentrum elől indul, és a városban köröz majd egész nap (10-18-ig) a gyerekek legnagyobb örömére. (Felszállási lehetőség tehát a Városi sportcentrumban). A Filadelfiai Evangélikus Egyházközség „Palacsinta partyt” szervez amerikai játékbemutatóval kiegészítve. (A játszóház, az ugráló vár és a „Palacsinta party” a bejárattól jobbra található majd.)
9.30-tól kerül sor az Anna-napi labdarúgó tornára, melynek házigazdája a Nyírteleki Általános Művelődési Központ Diáksport Egyesülete. Bővebb felvilágosítás, információkérés a Városi Könyvtárban kapható (a 42/210-698-as telefonszámon). A megmérettetésre egyébként meghívjuk a Nyírség területén lévő partnertelepülések csapatait is, így igazán izgalmas mérkőzések várhatóak a fiatal korosztály tagjai között.
10.30 kor kezdődik a Szent Anna templombúcsú és körmenet a Szent Anna templomban. A testvértelepülések delegációi a csodálatos Hortobággyal és Debrecennel ismerkednek meg délután.
14 órától kezdődnek a kulturális műsorok a Városi Sportcentrumban. Nagy örömünkre színes lesz a paletta, bőven válogathatunk sztárvendégek tekintetében. 14 órakor láthatjuk az Érpataki Asszonykórust, majd 14.30-tól a helyi művészeti csoportokat (a Királyteleki néptáncegyüttest, a Guzsalyas néptánccsoportot, a Nyírteleki Honismereti és Hagyományőrző Kulturális Egyesületet, a Nyírteleki Asszonykórust). Az Alma együttest (17 óra) a gyerekek tavaly is imádták, ezért újra meghívtuk őket. 18 órakor igazi RETRO hangulatot varázsol Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar. 18.30 kor jönnek az ország legnagyobb mókásai, zenei parodistái, az Irigy Hónaljmirigy. Napjaink legnépszerűbb tehetségkutatójának, az X-faktor mindkét szériájának győztese velünk ünnepel. Kocsis Tibor 19.00-től, Vastag Csaba 20.30-tól énekel.
Tombolasorsolás is lesz értékes nyereményekkel. Kapaszkodjanak meg! A tombola főnyereménye egy 6 napos, 5 éjszakás BALATONI NYARALÁS félpanziós ellátással a Sky-Travel utazási iroda jóvoltából, melynek részleteiről aprólékosan tájékoztatjuk a nyertest. Továbbá egy 82 cm-es HD Samsung LCD Televízió is gazdára talál! Tombolaszelvényeket a színpad mellett felállított sátorban és mozgó tombola árusainktól vásárolhatnak szombaton 14 és 19 óra között 100 forintért a Városi Sportcentrumban. Közben megismerhetik Nyírtelek legszebb hölgyét, akit az előző napi Anna-bálon avatott királynővé a közönség. A 2STEP tánciskola fergeteges műsorral készül (21.00). Ezt követően a fiatalok körében nagyon népszerű lemezlovas, DJ. Váczy teszi fel a pontot az i-re, gondoskodik a kiváló bulis hangulatról.
Július 29-én (vasárnap) 9 órakor a Varjúlaposi emlékhelyet koszorúzzuk ünnepélyes keretek között. 10 órától pedig „C-kategóriás” fogathajtó versenyeket láthatnak a Hudák- farmon.
Bízom benne, hogy kedvüket lelik a négynapos felhozatalban és mindenki megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő programot.
Kedves Olvasó! Jöjjön el, szórakozzon, nyerjen értékes ajándékokat, érezze jól magát, tegyük együtt felejthetetlenné az év legnagyobb, leginkább várt kulturális rendezvényét Nyírteleken!
Találkozzunk a „különlegességen”, az ANNA-NAPI VIGASSÁGOKON!
Üdvözlettel:
Fintor Gábor
művelődésszervező
Hétéves a város
Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Nyírtelek Város Önkormányzata július 27-én (pénteken) 16 órától ünnepli a város hetedik születésnapját. A Közösségi házban tartandó ünnepélyes képviselő-testületi ülés nyilvános lesz és előkészíti a jövő évi jubileumi esztendőt, amikor 800 éves lesz a település. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Magyar László polgármester
|
|