Szenzáció a Zsindelyes Fesztiválon
Gasztronómiai kultúra, népi wirtschaft, széles pálinkaválaszték pálinkatúrákkal, játszóház, egész napos kézműves udvar bemutatókkal és színvonalas előadók műsora – ezt mind megkaphatja még az ősz beköszöntése előtt: szeptember 1-én újra Zsindelyes Fesztivál, Érpatakon, az újfehértói vasútállomás után!
A Zsindelyes Pálinkafesztivált idén már hatodjára rendezik meg, évről évre növekvő sikerrel. Míg 2010-ben 12.000 fő vett részt az eseményen, tavaly már ez a létszám 15.000 fő fölé emelkedett.
Rengeteg érdekes programmal, újdonsággal, fellépőkkel találkozhat az, aki ellátogat a rendezvényre. Nyolc élőkoncert lesz egy nap alatt, két színpadon. A kézműves udvarunk idén is vár mindenkit: közel 50 hagyományos terméket és ételt, italt előállító mester lesz a fesztiválon, akik szívesen megtanítják az érdeklődőket a kosárfonásra, ékszerkészítésre, csizmavarrásra, patkókovácsolásra, vagy akár mézeskalács szíveket is díszíthetnek.
„Természetesen idén sem múlhat el a Zsindelyes Fesztivál újdonságok nélkül, úgyhogy számtalan attrakcióval találkozhatnak a hozzánk látogatók! A rendezvény gasztronómiai jellegét erősíti a macaronok kóstolója. A macaron nemzetközi őrületnek örvendő, első ránézésre habcsókot idéző különleges desszert, elsősorban darált mandulából, tojásfehérjéből és cukorból készült, kb. 3 cm átmérőjű pici sütemény, amely a fesztivál esetében Zsindelyes Pálinkával ízesített krémmel lesz összetapasztva. Az olasz eredetű különleges édességet a helyszínen a nyírbátori Csekő Cukrászda fogja elkészíteni és szervírozni, így érdemes lesz felkeresni a standjukat, hogy megkóstolhassák a pálinkás kis macaronokat, szilva, barack és meggy ízben. Sőt, Csekő Balázs, a cukrászda tulajdonosa macaron-fagylaltokkal kísérletezik, így egy abszolút egyedülálló cukrászati alkotást kóstolhatnak meg a Zsindelyes Fesztivál látogatói, elsőként!” – nyilatkozta Juhász Miklós, marketing igazgató.
Részletes program és egyéb információk: www.zsindelyes.hu
|
|