Hétköznap

Hírek

Meghalt Cipő

 

Megerősítem, hogy Bódi László (†47) , a Republic együttes énekese, és alapító tagja már nincs az élők közt – mondta Abella Miklós, az együttes menedzsere a Blikknek, de még nem kívánt részletekbe bocsátkozni.Tájékoztatása szerint ma délután sajtóközleményben ismertetik a tragédia körülményeit.

A Cipő (†47) becenéven ismertté vált zenész évek óta szívbeteg volt, és február 15-én, pénteken hajnalban újra kellett éleszteni.

Azóta kómában volt, és a koordinált ébresztési kísérletek sorra meghiúsultak. A népszerű zenekar tagjaival egyetemben rajongók ezrei reménykedtek, és imádkoztak, hogy javulni fog állapota, amire volt elvi esély, de a jelek szerint a szervezete feladta a harcot. Isten veled, Cipő!

 

Bódi László (1965. május 3. - 2013. március 11.)

Cipő, azaz Bódi László 1965 május 3-án született. Kisvárdán, a gimnáziumban alapított zenekart először, Cipőfűző néven, innen kapta becenevét is. Öt évig élt a zenekar, a nyíregyházi kezdeti sikereket Cipő sorkatonai kötelezettsége szakította félbe. 1990-ben, alapította meg a Republic együttest, ekkor már Budapesten élt. Az első nagylemezük is ebben az évben jelent meg: Indul a Mandula! címmel.

A legtöbbet koncertező hazai együttessé vált Cipő zenekara. Tevékenységük eredményeképpen Bódi László a zenekar többi tagjával együtt 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemkereszt tisztikeresztjét is.

forrás: blikk.hu


Bulik
700 fans
Légy regisztrált 'FUN' tagunk, hogy mindig értesülj a hozzád legközelebb eső legfrissebb buli, divat és lakhelyeddel kapcsolatos minden információról.

A regisztrációhoz kattints ide!

Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó





Jogi nyilatkozat Médiaajánlat  |  Bulifotók  |  Kapcsolat | Adatvédelem |


Minden jog fenntartva 2009-2016 © B1 Média Kft. | code & design by COMpose-IT

Hirdetéssel kapcsolatos információk:

info@buli1.hu

+36-70-419-8618