Teo Alexával leszbizett
A ValóVilág 6. lakói az este folyamán kaptak egy táncrudat a nappalijukba, és természetesen alkoholt is fogyasztottak, hogy feloldódjanak, és rendeltetésszerűen használják a rudat. A lányok és a fiúk is percek alatt partihangulatba kerültek, de egyikük sem szórakozott olyan féktelenül és önfeledten – felbolygatva ezzel egy-két villalakó életét –, mint Teo. A fekete hajú démon először Lacival (40), az örökifjúval incselkedett: adott egy puszit a jóképű férfi szájára, aki azonnal heves csókkal viszonozni Teo gesztusát.
Jó néhány perccel később a bevállalós lány azonban már rá sem hederített Lacira, sokkal inkább Alexa (21) volt az, aki lekötötte a figyelmét. A két lány szó szerint egymásba gabalyodott! Először elkezdtek flörtölni, majd a rúdnál táncoltak, nem sokkal később pedig elfeledkeztek arról a hideg fémdarabról, és inkább egymás testét kezdték el simogatni, csókolgatni. Alexát, az érzékenyt cseppet sem zavarta, hogy csinos partnere nem fiúból van, gátlástalanul Teo ölébe ült, és elkezdődött a csókcsata! Teót azonban nemcsak Alexa ajkai érdekelték, hanem a keblei is…
Mindenki végtelenül jól szórakozott, kivéve egy embert: Aureliót (22). A srác – akinek bejön Teo – nem bírta nézni, ahogy kiszemeltje egy nővel is „kavar”. Kiszaladt a konyhába, és ott dühöngött.
– Azóta udvarolok Teónak, mióta bejött a villába. Egy nő tetszik igazán, és az is egy nővel kezd – siránkozott Aurelio. Nem csoda, hogy kiborult, mert Teo valóban vonzódik Alexához, nem csak játszik vele.
– Ő tetszik a legjobban a csajok közül. Kicsit összegabalyodtunk… – fogalmazott Teo.
Alexa azonban már sokkal szemérmesebben nyilatkozott a vad buliban történtekről: – Elcsattant egy puszi. Nem gondoltam volna, hogy egy lánnyal fogok kavarni, de Teo olyan lány, aki a fiúkat és a lányokat is megbolondítja – kacagott Alexa.
forrás: blikk.hu
|
|